Mitokondriális stressz és ROS
Az oxidatív stressz állatkísérletekben és humán vizsgálatokban egyaránt szerepet játszik a lipotoxicitás patogenezisében. A krónikus oxidatív stressz több szövetben is összefügg az inzulinrezisztenciával. Az oxidatív stresszt részben a számos sejtfolyamat által termelt reaktív oxigénfajok közvetítik, és a sejtek antioxidáns mechanizmusai, például enzimatikus fosztók vagy antioxidáns modulátorok szabályozzák. Amikor a ROS-termelés meghaladja a sejtek antioxidáns kapacitását, a sejtkomponensek, például a fehérjék, a lipidek és a DNS oxidatív károsodása következik be. Több útvonal járulhat hozzá a sejtes ROS-képződéshez, beleértve a mitokondriális elektrontranszportláncot (ETC), a gyulladásos jelátvitelt és az endoplazmatikus retikulum stresszt.
Az ETC a sejt endogén szuperoxid-termelésének fő forrása. Ahogy az elektronok áthaladnak az ETC-n, egy kis hányaduk elszökik, és idő előtt reakcióba lép a molekuláris oxigénnel, ami szuperoxid termelését eredményezi. A tápanyagtöbblet elméletileg növeli az ETC-n keresztül történő elektronáramlást, ami a szuperoxid-termelés növekedését eredményezi. A túlzott ROS-termelés inzulinrezisztenciát idézhet elő a stressz-aktivált jelátviteli kaszkádok aktiválásával vagy a mitokondriális fehérjék és a DNS károsodásával.
1. ábra.A reaktív oxigénfajok okozta károsodások korlátozására a sejt több enzimatikus fosztóanyagot használ. Ezek a fosztók közé tartoznak a szuperoxid-dizmutáz (SOD) család tagjai, a kataláz és a glutation-peroxidáz.
2. ábra.A szabad gyökök, például a reaktív oxigénfajok a sejtek "rozsdásodásán" keresztül sejtkárosodást okoznak.
Az olvasás folytatásához jelentkezzen be vagy hozzon létre egy felhasználói fiókot.
Még nem rendelkezik fiókkal?