Peroxidképző oldószerek

A laboratóriumi oldószerek jelentős része normál tárolási körülmények között autoxidálódhat, és instabil és potenciálisan veszélyes peroxid melléktermékeket képezhet. Ezt a folyamatot a fény és a hő katalizálja, és akkor következik be, amikor az arra hajlamos anyagok légköri oxigénnek vannak kitéve. A molekulaszerkezet az elsődleges tényező, amely az anyag veszélyes peroxidképződési potenciáljával kapcsolatos.

A legtöbb, a potenciális peroxidképző vegyszerekről szóló áttekintés a peroxidképződésre való hajlam alapján három kategóriába sorolja a különböző anyagokat, amelyekhez általános kezelési és felhasználási irányelvek tartoznak.1 Az oldószerekre vonatkozó két kategóriát úgy határozzák meg, hogy az oldószerek, amelyek peroxiddal kapcsolatos biztonsági kockázatot jelentenek anélkül, hogy előkoncentrálni kellene őket (lásd az A csoportot, következő szakasz), és az oldószerek, amelyek előkoncentrálást tesznek szükségessé a peroxidok képződéséhez (lásd a B csoportot, következő szakasz). A korábban felbontott tartályokra vonatkozó tárolási időre vonatkozó irányelveket az ezt a bekezdést követő szakasz tartalmazza (Potenciális peroxidképző oldószerek*). Kérjük, vegye figyelembe, hogy az alábbiakban megadott tárolási idő azon alapul, hogy ezeket az oldószereket folyamatosan átlátszatlan tartályokban és inert légköri gázok alatt tárolják.

Potenciális peroxidképző oldószerek*

A csoport:  Olyan vegyszerek, amelyek koncentráció nélkül robbanásveszélyes mennyiségű peroxidot képeznek
Súlyos peroxidveszély hosszabb tárolás után, különösen a levegővel való érintkezés után.
Használat előtt vizsgálja meg a peroxidképződést, vagy 3 hónap után dobja ki.

• Izopropil-éter

B csoport:  Peroxidveszély koncentrációra
Desztillálás vagy elpárolgás előtt tesztelje a peroxidképződést. 1 év után vizsgálja meg a peroxidképződést vagy dobja ki.

• Acetál
• Acetaldehid
• Benzil-alkohol
• 2-Butanol
  
• Klórfluor-etilén
• Kumén(izopropil-benzol)
• Ciklohexén
• 2-Ciklohexen-1-ol
• Ciklopentén
• Dekahidronaftalin(dekalin)
• Diacetilén(butadién)

• Diciklopentadién
• Diglim
• Dietil-éter
• Dioxánok
• Ethilénglikoléter-acetátok
• Ethilénglikoléter-acetátok
• Furán
• 4-heptanol
• 2-hexanol
• metil-acetilén
• 3-metil-1-butanol
• metil-izobutil-keton

• 4-metil-2-pentanol
• 2-pentanol
• 4-penten-1-ol
• 1-feniletanol
/li>
• Tetrahidrofurán
• Tetrahidronaftalin
• Vinil-éterek
• Szek. Alkoholok

* A felsoroltaktól eltérő anyagok peroxidokat képezhetnek. Csak tiszta anyagokra vonatkozik.

A peroxidképző oldószerek felhasználása és tárolása

A laboratóriumi oldószerekben leggyakrabban használt oldószerek, mint a dietil-éter, a tetrahidrofurán, a ciklohexén, a glikoléterek, a dekalin és a 2-propanol az előző szakasz B csoportjában szerepelnek. Ezek a vegyületek olyan szerves peroxidokat termelnek, amelyek lényegesen kevésbé illékonyak, mint az oldószer, amelyben keletkeznek, ennek következtében a párologtatással vagy desztillációval veszélyes mennyiségű peroxidok keletkezhetnek. Valójában a legtöbb B csoportba tartozó oldószer eléggé illékony ahhoz, hogy egyetlen tartály többszöri felnyitása jelentős és veszélyes peroxid-koncentrációt eredményezhet. A következő szakasz a peroxidképző oldószerek kezelésénél figyelembe veendő legfontosabb szempontok listáját tartalmazza.

A peroxidálható oldószerek általános kezelési szempontjai:

• A peroxidképző oldószereket desztillálás vagy elpárologtatás előtt ellenőrizni kell a peroxidok jelenlétére.
• A szabadgyök-kötőanyagokat, mint például a BHT-t alacsony mértékben tartalmazó oldószereket akkor kell használni, ha a stabilizáló faj jelenléte nem zavarja a tervezett alkalmazást.
• A nem gátolt anyagokat óvatosan kell tárolni, és gyakran ellenőrizni kell a peroxidképződést.
• A peroxidképző oldószereket korlátozott mennyiségben kell beszerezni, és a raktáron lévő régebbi anyagokat kell előnyben részesíteni.
• Az anyagokat fénytől és hőtől védve, szorosan rögzített kupakkal kell tárolni, és fel kell tüntetni a beérkezés és a felbontás dátumát.
• A korábban felbontott anyagokon időszakos vizsgálatokat kell végezni a peroxidok kimutatására, és azokat fel kell jegyezni.

A további információkért az olvasónak ajánlott áttanulmányozni az alábbiakban hivatkozott Kelly² és/vagy Clark³

Peroxidok kimutatása

A peroxidok szerves oldószerekben való jelenlétének vizsgálatára számos módszer áll rendelkezésre, a két leggyakoribb tesztet az alábbiakban ismertetjük. Jelenleg a 100 ppm-et széles körben használják általános ellenőrzési pontként az oldószerben lévő minimális veszélyes peroxid-koncentráció tekintetében, azonban ez az érték nem rendelkezik tudományos validációval, és valószínűleg túl liberális vagy konzervatív, a kérdéses oldószertől és a tervezett alkalmazástól függően.² Ha az anyagban látható kristályok, látható csapadék vagy olajos, viszkózus réteg van jelen, ezek a veszélyes magas peroxidszint vizuális jelzői, azonnal lépjen kapcsolatba a vállalat EH&S (Environmental, Health and Safety) osztályával vagy azzal egyenértékű szervezeti egységével, hogy kezelje ezt a veszélyes helyzetet és ártalmatlanítsa az anyagot.

Quantofix^® Peroxid tesztcsíkok (termékszámok. Z249254 és Z101680)

Hidrogén-peroxid jelenlétében a tesztpapír kékre színeződik. A Quantofix^® Peroxid tesztpálcikák a peressav és más szerves és szervetlen hidroperoxidok meghatározására is használhatók. A hidroperoxidok szerves oldószerekben történő vizsgálatához a tesztzónát az oldószer elpárolgása után egy csepp vízzel nedvesítjük meg.

Hallgatási zavarok:  A 2-9 pH-tartományban a meghatározás pontossága független a tesztoldat pH-jától. Az erősen savas oldatokat pufferelje nátrium-acetáttal, a lúgos oldatokat pedig citromsavval állítsa be körülbelül pH 5-7-re. Tévesen pozitív eredményt csak erős oxidálószerek okozhatnak.

Tárolás:  Kerülje a pálcikák napfénynek és nedvességnek való kitételét. A felbontatlan csomagokat hűtőszekrényben (+2 °C és +8 °C között) tárolja. Felbontott csomagok: tárolja a tartályt hűvös és száraz helyen.

Kálium-jodid indikátor

Adjunk hozzá 0.5-1,0 ml mintaoldószert egy azonos térfogatú, kb. 0,1 g nátrium-jodidot vagy kálium-jodidkristályokat tartalmazó jégecetsavhoz. A sárga szín a jódképződést jelzi a minta peroxid által történő jodidoxidáció révén; a barna szín magas koncentrációt jelez. Vakpróbát kell végezni, különösen akkor, ha a színfejlődés gyenge, mivel a jodid/ecetsav keverékek a levegő oxidációja miatt idővel sárga-barna színűvé válnak.

A fenti módszer érzékenyebb változata a mintaoldathoz egy csepp telített, vizes keményítőoldatot ad. A keményítő és a jód együttesen élénk kék komplexet képez, amely könnyebben láthatóvá válik, mint a jód által önmagában létrehozott sárga szín. Az oldat sötétkék színe magas peroxid-koncentrációra utal.

Hivatkozások

1. Jackson HL, McCormack WB, Rondestvedt CS, Smeltz KC, Viele IE. 1970. Control of peroxidizable compounds. J. Chem. Educ.. 47(3):A175. https://doi.org/10.1021/ed047pa175

2. R.J K. 1996. Review of Safety Guidelines for Peroxidizable Organic Compounds. Chemical Health and Safety. 3(5):28-36.

3. Clark DE. 2001. Peroxides and peroxide-forming compounds. Chemical Health and Safety. 8(5):12-22. https://doi.org/10.1016/s1074-9098(01)00247-7